|
|
Találtam valamit teljesen véletlenül, amivel megszabadulhat a betegségeitől.
Nagyon érdekes dologra bukkantam azt gondolom, erről mindenkinek tudnia kell, igazából most került be ez a hír teljesen véletlenül Európába!
Én most nem régen kezdtem alkalmazni, ugyanis nem régen derült ki, hogy van egy betegségem fertőző májgyulladás B vírus.
A későbbiekben még írok az eredményről.
Eddig is van már több száz jó eredményű tapasztalat a készítménnyel.
Erről is írok, ha érdeklődik.
Van egy kutatási eredmény, ami mától Magyarországon is hozzáférhető.
Ismer valakit, aki valamilyen betegségben szenved?
Amit találtam, az nagyon komoly hír értékű!
Így kérem, ha ismer olyan embert, vagy embereket, aki, vagy akik súlyos, vagy nem súlyos, de betegek, és nem találtak megoldást, vagy saját magának is eddig megoldhatatlan gondjai voltak, nem mehet el az információk mellett!
Ön tudta ezt?
Felfedezték az immunrendszer fő alkotóelemét, mostantól illetve 1994-óta orvosi TÉNY az emberi szervezetben a fő antioxidáns a Gluthation amino-sav, ami gluthaminsavból, ciszteinből, és glicinből álló tripeptid. És nem szőlővel vagy más antioxidáns növelőkkel kell magunkhoz venni!
Ezt a kutatási eredményt 2008-ban Orvosi Nobel díjjal Jutalmazták! A kutatások nagyon eredményesek. Szinte minden betegség megoldása az egészséges immunrendszer!
Él egy Barátom Angliában, eljutatott hozzám egy könyvet, szívesen elküldöm önnek, ha kéri, és ha lát benne megoldási lehetőséget keressen meg.
Ez ingyen van, nincs semmi kötelezettség!
Név, elérhetőség: és elküldöm privát önnek a könyvet ingyen,emailben.
e-mail:webmailantal@gmail.com
Hívhat skype-n is, ha kérdései vannak.
skype:antal642
Viszlát
UI: Az ok, ami miatt összeállítottam ezt az oldalt az volt, hogy mindenki értesüljön arról a hírről, információról, amiről 1996 óta 14 éve nem értesültünk itt Európában!
|